Az igazsághoz hozzátartozik, hogy idő és ambíció hiányában már régen írtam a blogra. (szakmai bejegyzés)
Viszont most kárpótlásul egy nem túl régi feladat megoldását tárom az olvasó elé bízom benne hasznosan.
A feladat a következő volt. Készítsünk polcokat, s mivel eszméletlen mennyiségről beszélünk és a méretei is különbözőek ezért ismét segítségemre volt a jól bevált Excel táblázatkezelő.
Csak mellékesen említem meg, hogy extra méretekről beszélünk ezért is rajzoltam az ajtót a polc, mellé mert így jobban érzékelhetőek a méretek. Fontos volt úgy létrehozni, a táblázatot, hogy a megadott paraméterek dinamikusak, könnyen megváltoztathatóak legyenek. – Olvastam egy nagyon jó könyvet Steve Krug, Ne törd a fejem címűt, amit igazából webes területre írt – megfogott benne a felhasználóbarát weboldal készítése, nos, ezt csak azért említem meg, mert táblázatot is a felhasználó szemszögéből illik készíteni.
Milyen paraméterek szükségesek a polcokhoz?
Aki készített már bútort azt tudja, hogy ilyenkor mik azok a méretek, amire elengedhetetlenül szüksége van. Így hát meg kell adni a polc magasságát, szélességét, mélységét illetve darabszámát.
Az anyag vastagságot (a bútorlap vastagsága jelen esetben 26mm tölgy furnérozott) és a lábazat magasságát. Mivel előre nem lehet tudni, hogy hány darab függőleges válaszfal lesz a szekrényben illetve hány sor polc ezeknek az értékeknek is rugalmasaknak kell lenniük. A hátfal kiszámolása sem egy egyszerű feladat mivel a szekrény szélessége a felhasználó által beírt adatból előre nem tudható és három részre osztott szekrénynél kétféle méretről beszélünk, úgy a táblázatnak külön kell kezelnie a két szélső és köztes hátfal szélességi méreteket, figyelembe véve az osztásokat is. Célszerű, ha a függőleges válaszfalak szélességi mérete is könnyen változtatható mivel a hátfal vastagságát és a polc élére kerülő él lécet is le kell vonni. A polcok szélességi méretei is ebből a célból változtathatóak.
Milyen szempontokat kell még figyelembe venni, hiszen már ez is bőven sok?
Mivel már említettem a hátfal elosztásának szempontjait és a falcolásról még nem szóltam ezért ennek külön szentelek néhány sort. Műhelyekben már bevált szokás hátfal helyének a falcolása és méretei is rutinná váltak, gondoltam könnyebbség, ha a hátfal függőleges és vízszintes méretei is módosíthatóak a külmérethez képest.
Mi jöhet még ezek után?
A kalkulált méretek gombnyomásra szabászati listára kerülnek külön a hátfal és a bútorlap elrendezés szempontjából, illetve jól jön a négyzetméter, élzáró anyag, felületkezelésre váró lapok mennyiségének ismerete is. Az átvitt adatok a szabászati lapon külön sorszámmal vannak ellátva a korpuszok könnyebb beazonosíthatósága érdekében. Bár a táblázat kimondottan erre a feladatra készült jól jöhet hasonló rutin megoldására. Ha szeretnéd használni, esetleg kíváncsi vagy rá, vagy saját ötleteidet akarod hozzátenni, letöltheted. Az űrlap kitöltése után válaszlevélben megkapod a linket, a táblázat letöltése kötelezettség és díjmentes. Saját felelősségedre használd élesben, munkáidhoz! Csak a zöld cellák értékeit változtasd meg. Célszerű tesztelni.
Néhány fotó
Használd ezt a linket, ha regisztráltál a lapra! Ha nem szeretnél regisztrálni töltsd ki a lentebb lévő űrlapot!
Kérlek regisztrálj a letöltéshez vagy jelentkezz be!














